Hölgyeim és Uraim!
Olyat teszek, amit eddig még nem tettem: beidézek egy összefoglalót egy tudományos vizsgálatról és csatolom mellé annak az újságnak a szerkesztői névsorát, ahol ez megjelent. Teszem mindezt egyrészt azért, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy hogyan működnek az orvosok, orvosi kutatások (rendkívül precízen, tényeken alapulva, gondosan kivitelezve és kizárva a mellébeszélést meg az amatőrizmust), másrészt azért, hogy segítsek eligazodni a kollagének világában.
2014-ben publikáltak egy kollagén hatásosságáról szóló cikket a Skin Pharmacology and Physiology című neves szaklapban (Oral supplementation of specific collagen peptides has beneficial effects on human skin physiology: a double-blind, placebo-controlled study; E Proksch, D Segger, J Degwert, M Schunck, V Zague, S Oesser; 2014;27(1):47-55) , amely kettős vak, placebo kontrollált vizsgálat volt (Ez azt jelenti, hogy a vizsgált személyek egy csoportja kollagént kapott, a másik, kontroll csoport pedig ahhoz megtévesztésig hasonlító hatástalan készítményt, és sem az egészségügyi személyzet, sem a páciensek nem tudták, hogy ki melyiket fogyasztja! – Ez ad módot az igazi hatásvizsgálatokra és a szubjektivitás kizárására!)
A részletek:
69 fő, 35-55 év közötti nő vett részt a vizsgálatban, 3 darab 23 fős csoportra osztva.
Naponta egyszer kaptak 2500 mg, 5000 mg hydrolizált kollagént, illetve a harmadik csoport placebot 8 héten át.
A vizsgálat vonatkozott többek között a bőr rugalmasságára. Ezzel kapcsolatban objektív méréseket végeztek a kezelés előtt a 0. héten, a 4. és 8. héten, illetve a kezelés befejezése után 4 héttel, a 12. héten.
Az eredmény:
Mindkét kollagént fogyasztó csoportban statisztikailag szignifikánsan (azaz egyértelműen!!!!) javult a bőr rugalmassága. Az idősebb nőkben a kollagén szedés befejezése után 4 héttel (a 12. héten) is kimutatható volt a rugalmasabb bőr.
Mellékhatás nem volt kimutatható a vizsgálat során!
Ez csak egy nagyon rövid summázat, de elég meggyőző a kollagén használata mellett. És hogy emeljem a dolog fényét, becsatolom az újság szerkesztőinek listáját, akik a világ bőrgyógyászainak elitjét képviselik (Büszkeségünkre szerepel a listán Kemény Lajos professzor is Szegedről). Csak egy pillantás erejéig:
Editor-in-Chief
Jürgen Lademann – Charité – Universitätsmedizin Berlin, Berlin, Germany
Acting Editor-in-Chief
Joachim W. Fluhr – Charité – Universitätsmedizin Berlin, Berlin, Germany
Associate Editors
Peter M. Elias – University of California San Francisco, San Francisco, CA, USA
Joachim W. Fluhr – Charité – Universitätsmedizin Berlin, Berlin, Germany
Howard I. Maibach – University of California San Francisco, San Francisco, CA, USA
Hassan Mukhtar – University of Wisconsin, Madison, WI, USA
Michael S. Roberts – The University of Queensland, Brisbane, QLD, Australia
Christian Surber – Spirig Pharma Ltd., Basel, Switzerland
Peter C.M. van de Kerkhof – Radboud University, Nijmegen, The Netherlands
Editorial Board Members
Nihal Ahmad – University of Wisconsin, Madison, WI, USA
Christina Antoniou – University of Athens, Athens, Greece
Jens Malte Baron – RWTH Aachen University, Aachen, Germany
Eva Benfeldt – University of Copenhagen, Roskilde, Denmark
Enzo Berardesca – San Gallicano Dermatological Institute, Rome, Italy
Kristien De Paepe – Vrije Universiteit Brussel, Brussels, Belgium
Peter Elsner – Friedrich Schiller University, Jena, Germany
Arpad Farkas – Hautarztpraxis Glattbrugg, Glattbrugg, Switzerland
Natalie Garcia Bartels – Charité – Universitätsmedizin Berlin, Berlin, Germany
Richard H. Guy – University of Bath, Bath, UK
Sarah Hedtrich – The University of British Columbia, Vancouver, Canada
Edward M. Jackson – Jackson Research Associates, Bonney Lake, WA, USA
Gregor B.E. Jemec – Zealand University Hospital, Roskilde, Denmark
Helena Kandárová – MatTek Corporation, Ashland, MA, USA
Lajos Kemeny – University of Szeged, Szeged, Hungary
Joachim Kresken – GD Gesellschaft für Dermopharmazie e.V., Cologne, Germany
Jean Krutmann – Heinrich-Heine-Universität, Düsseldorf, Germany
Bernhard Lange-Asschenfeldt – Klinikum Klagenfurt am Wörthersee, Klagenfurt am Wörthersee, Austria
Reinhard Neubert – Martin-Luther University Halle, Halle, Germany
Thomas Ruzicka – Ludwig-Maximilians-Universität München, Munich, Germany
Monika Schäfer-Korting – Freie Universität Berlin, Berlin, Germany
Matthias Schmuth – University of Innsbruck, Innsbruck, Austria
Stefania Seidenari – University of Modena and Reggio Emilia, Modena, Italy
Philip W. Wertz – University of Iowa, Iowa City, IA, USA
Johannes Wohlrab – Universitätsklinik und Poliklinik für Dermatologie und Venerologie, Halle (Saale), Germany
Leonhard Zastrow – Charité – Universitätsmedizin Berlin, Berlin, Germany